Tehetség a tehetségért

2013 júliusában rendeztük meg társszervezeteinkkel szoros együttműködésben Kerecsenden a „Tehetség a Tehetségért” tábort, amelyet 2013. augusztusában az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban megrendezett „Tehetség a tehetségért” gála koronázott meg.

A tábort számos partnerszervezet összefogásával (Tehetség a Tehetségért Alapítvány, ELEFAN Egyesület stb.) jelentős civil összefogással, közösen bonyolítottuk le.

A közel egy hetes táborba 54 hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermek érkezett Heves, Pest illetve Nógrád megyékből.

A táborban a gyerekek két bábelőadást, egy haka-táncot és egy táncos divatbemutatót is készítettek. A divatbemutatóhoz jelmeztervező segítségével varrták, batikolták, festették a ruhákat, de a bábok elkészítésében is tevékenyen részt vettek.

A tábor zárásaként, egy hónappal később az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban nagyszabású sport –és kulturális gálát került bemutatásra, amelyet jelenlétével megtisztelt az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének Kulturális Attaséja is, Rostás Árpád, valamint Balsai Károly, Kótai Mihály ökölvívó Világ- és Európa bajnokok.

Vélemény, hozzászólás?